Hol van helyileg?

A külön-, ill. egybeírást lehet még egy kicsit bonyolítani az úgynevezett mozgószabállyal.

Leggyakrabban akkor lép életbe, ha egy kötőjellel már tagolt szóhoz újabb, szintén kötőjellel kapcsolandó utótag járul. Ilyenkor az első kötőjel eltűnik: pl. májfunkció-vizsgálat, de: májfunkcióvizsgálat-kérés; kerekasztal-konferencia, de: kerekasztalkonferencia-rendezés. Mint látható, így irdatlan hosszúságú szókígyókat kapunk, tehát jobb a körülírt szerkezetes megoldás: májfunkció-vizsgálat kérése, kerekasztal-konferencia rendezése stb. De ha nem a hatnál több szótag miatt kötőjeles az első összetétel: pl. szén-dioxid, akkor maradnia kell a kötőjelnek: szén-dioxid-kibocsátás.
A mozgószabály másik esete: amikor egy különírt szókapcsolat (pl. hideg víz) olyan utótagot kap (pl. csap), amely az egészhez járul. Ilyenkor az előrészt az új alakulatban egybeírjuk, és az utótagot (fontos: a szótagszámtól függetlenül) kötőjellel kapcsoljuk hozzá, így: hidegvíz-csap. (Mindezt az értelemtükrözés elvének is szokták hívni.) Ha ugyanis megőriznénk az előtagot két szóban, akkor azt kapnánk: hideg vízcsap - és ez azt jelentené, hogy a csap hideg, nem a belőle folyó víz. A jól ismert klasszikus példa: a vágott baromfi két szó, a baromfikereskedő egy - összetéve viszont: vágottbaromfi-kereskedő. Manapság ellenben ez a legsűrűbben előforduló példa a mozgószabályra: svájci frank, de svájcifrank-árfolyam.
Van egy harmadik esete is a mozgószabálynak, de ez viszonylag ritkán kerül elő: két azonos elő- vagy utótagú mellérendelő összetételnél - pl. valutavétel, valutaeladás, ill. földrakéta, levegőrakéta - ez a megoldás: valuta vétel-eladás, ill. föld-levegő rakéta. (Tulajdonnévi előtagoknál viszont nem érvényesül ez a mozgószabály - a két tulajdonnevet nagykötőjellel, míg a közös utótagot kiskötőjellel kapcsoljuk: Föld és Mars + távolság = Föld–Mars-távolság.)

A különírás, ill. egybeírás a nem kedvelt kategóriába tartozik a helyesíráson belül. Sokan úgy próbálják áthidalni a problémát, hogy biztos, ami biztos alapon kötőjelet tesznek a két szó közé, amikor nem tudnak dönteni.

Így jön létre egyrészt a lépésről-lépésre, háztól-házig, egytől-egyig, napról-napra, tudván-tudta, ember-ember hátán, fej-fej mellett, szemtől-szembe, szebbnél-szebb, várva-várt, amelyek mindegyikét külön kell írni - másrészt a tere-fere, mende-monda, csiga-biga, lim-lom, herce-hurca, amelyeket viszont egybe kell.

Az előbbiek azért írandók külön, mert vagy ugyanannak a szónak a különböző toldalékokkal ellátott változatai (pl. napról napra, várva várt), vagy névutós szóismétlések tagjai (pl. fej fej mellett) - az utóbbiak pedig azért egybe, mert csak a végükön toldalékolhatók (hiszen nem mondjuk, hogy csigát-bigát, hercét-hurcát stb.)

Aztán persze az is gyakori, hogy külön- vagy épp egybeírunk olyan szavakat, amelyeket pedig kötőjellel kéne - pl. örökkön-örökké, réges-régi, körös-körül, unos-untalan, végestelen-végig, nőttön-nő. Ezek azért írandók kötőjellel, mert a módosított alakú szóismétlések egyik tagja nem él önállóan (nincs olyan, hogy réges, nőttön stb.)

De ennél egyszerűbb esetekben is lehet tévedni, akár a legfelső szinten is: például a Nádor utcai intézmény falán a KÖZÉP EURÓPAI EGYETEM felirat díszeleg az aranyszínű névtáblán...